R i p o r t o k
2005. 09. 10. - Miskolc

Riport a 2005. év egyéni magyar bajnokával, Tihanyi Sándorral.
 
 
 
  Tihanyi Sándor: "Innen szép elbúcsúzni!"

  - A DVSC labdarugó csapata után Te is bajnoki címet szereztél Debrecen városának, hogyan tekintesz vissza erre a mai versenyre?
- Uh... egy nagyon nehéz versenyen vagyok túl úgy érzem, mert nem számoltam azzal, hogy a Wilk ilyen jól fog motorozni. Tehát nehéz versenyen vagyok túl, ez látszódott is hiszen a döntő futamban dőlt el az egész magyar bajnoki cím. Nagyon jól motorozott a Wilk egész végig. Amikor a startkockát kiválasztotta akkor egy kicsit úgy tartottam Wilktől, de szerintem egész verseny alatt nem volt ilyen jó startom mint a döntő futamban. Már ott a start pillanatába muszáj volt eldönteni, hogy én nekem kell elsőnek befordulni, tehát nem engedtem, hogy beforduljon. Az engem nem foglalkoztatott volna, hogy Matej első, de én Rafalt mindenféleképpen magam mögé szerettem utasítani. Én a verseny előtt azt nyilatkoztam, hogy többet fogok motorozni mint amennyit szoktam, tehát többet fogok feltenni egy lapra, de ezt hála Istennek nem kellett megtenni.
- A verseny előtt izgultál, verseny közbe is bejöttél a locsoló kocsihoz is elmentél. Pályával esetleg nem voltál megelégedve, nem jól sikerült a locsolás?
- Igen nem jól sikerült a locsolás, de utána kiderült, hogy szétszakadt a locsolókocsinak a hátulja és ez okozta a nagy locsolást és csuszka mászkálás volt belőle és akkor mondtam a locsolósnak, menjen már egy kicsit gyorsabban meg a fordulókat ne locsolja. Ő meg is csinálta, tehát jó volt, semmi baj nem volt vele.
- Most a csúcson vagy, abbahagyod vagy folytatás jövőre?
- Ennyi volt..... Innen szép elbúcsúzni!
- Hogyan tekintesz vissza a 26 éves pályafutásodra, melyik volt a legjobb versenyed?
- Nagyon-nagyon sok jó versenyem volt, 26 év az nagyon sok idő. Egyértelmű számomra ez nem is kérdéses, hogy a világbajnoki bronzérem / páros VB. 1990. Landshut/, tehát az egy olyan élmény, hogy mai napig kiráz a hideg bármikor amikor rá gondolok. Azt nem lehet elmondani, a világbajnoki döntőn 3. helyen állni, tehát dobogón Adorján Zolival párban....
- Még Hans Nielsen is elismerte, hogy nagyon jók voltatok!
- Igen így van és talán még ott többet is tudtunk volna csinálni, hogyha nem görcsölünk úgy le a döntő futamban.
- Hány versenyed van még idén?
- Ha jól tudom hat vagy hét. Csapatbajnoki, Pardubice aranysisak, valószínű másnap Prága, van két olasz bajnoki forduló, akkor van még Ausztriába egy nemzetközi versenyem.
- Mik a terveid jövőre?
- Megmondom őszintén már most felkérést kaptam rá, hogy a négy csapatfordulón induljak el jővőre. Dehát ez nem kivitelezhető semmilyen úton módon, mert ahhoz, hogy egy versenyző formában legyen ahhoz egész évben motorozni kell. Tehát azt nem lehet megcsinálni, hogy másfél hónapot ülök a babérjaimon utána meg ráülök a motorra és húzom a gázt. Tehát ezt nem lehet, Miklós erősködött rajtam, hogy ezt vállaljam el jövőre, de én mondtam, nem akarom elvállalni. Én másba gondolkozok, mostmár magánéletbe szeretnék gondolkozni, a családdal eltölteni ezeket a hétvégéket, nem menni bolyongani össze vissza, nem feszíteni a húrt a családon belül is meg mindenhol. Szóval én úgy érzem elég volt ez az egyik, a másik meg az, hogy kétszeres magyar bajnokként fogom abbahagyni, mert a csapatot is megfogjuk nyerni, legalább is nagyon bízom benne, 20 pont előnyünk van, szerintem szép lesz így abbahagyni!
- Más magyar versenyzőknek esetleg segíteni jövőre?
- Már a Magosit próbálgattuk itt a Nagy Robival pártfogásba venni, lehet, hogy Ő lesz az a valaki, akit pártfogásba veszünk mind a ketten és fogjuk segíteni. Én nagyon szívesen segítenék a Szatmári Lacinak akivel én nagyon jó kapcsolatba vagyok szeretjük is egymást, most ne érts félre de más módón, tehát tiszteljük egymást és akár Őneki is.
- Milyen jövőt látsz a magyar salakmotorsportnak?
- Siralmas.... siralmas, nagyon mélyponton van. Itt addig míg egy központi szponzor nem lesz aki állja a fiatal versenyzőknek a költségeit addig itt előre lépés nem lesz. Külföldön bárhova kimész bárhova elmész a 25-ösök, 250 esekkel motoroznak ezek a gyerekek mint az én fiam is 11 évesen, erre nem merem ráültetni mert ez a motor nagyon erős, egy 11 éves gyereket nem lehet ráültetni ilyenre. Amíg ez a lépés nem lesz meg addig itt nem lesz előre lépés. Jövőre lesz egy Magosi meg egy Szatmári Magyarországnak, de csapatot nem fognak tudni kiállítani.
- Összefogásra lenne szükség?
- Így van egy óriási összefogásra nem ellentétekre, mert sok-sok dolog ellentéteket szül.
- Köszönjük az interjút, kívánjuk Neked, hogy mind magánéletben mind salakmotor versenyzők mellet találd meg számításaidat, és ne szakadj el ettől a sporttól.
- Hát igen nehéz lesz.....


Simkovits Ede
 













 
 

Tihanyi jobban rajtolt, mint Wilk
 
 

Tihanyi száguld a bajnoki cím felé
 
Fotók: Szőllősi Miklós 
 
<-- Vissza