2005. 06. 24. - Jason Crump újabb gyozelemre készül Dániában

 
Jason Crump nyerni indul a hétvégi FIM Kansas Dán nagydíjra, Koppenhágában.
Az uralkodó világbajnok gyozött Parken-ban az elmúlt két évben, és felkészült a harmadik gyozelemre is, elfeledve az elozo GP sikertelenségét.
Crump jó formában van Cardiff óta, 15 pontos maximumot ért el Swindon ellen a Millennium Stadionban hétfon.

"Az elmúlt 10-11 nap Cardiff óta jót tett, hogy elfelejtsem az egészet." - mondta Crump.
"Nem vesztettem el egy futamot sem az utolsó két versenyen Belle Vue-ben és Lengyelországban, a múlt héten volt egy verseny Nagy-Britannia ellen Poole-ben, amit megnyertünk, és én értem el a legmagasabb pontszámot. Azt hiszem megváltoztam Cardiff óta. Ott kaptam egy nagy rúgást a hátsómba, és ráébredtem, hogy mennyire világbajnok szeretnék lenni. Kemény dolog volt, de ez kellett, hogy megint oda tudjak figyelni.
Ráébresztett arra is, hogy rossz irányból közelítem meg a bajnokságot. Így most másképp állok hozzá, mint elotte. Győzni megyek Dániába és nyerni megyek oda. Remélem a szezon hátralévo részében is jó eredményeket fogok elérni ezzel a hozzáállással. Ami velem történt Cardiffban, az megtörténhet bárkivel. Nem szeretném ha másnak ne lenne szerencséje, de én csak ott szeretnék lenni minden futamon, és jobban szeretnék szerepelni, mint a többiek. Azt hiszem most jól alakulnak a dolgok."

Az elmúlt 2 év Koppenhága-i győztesei:

2004: Jason Crump, Andreas Jonsson, Greg Hancock, Nicki Pedersen
2003: Jason Crump, Tony Rickardsson, Greg Hancock, Nicki Pedersen

Forrás: egyéni statisztika

A Koppenhágához kapcsolódó hír, hogy John Postlethwaite a BSI főnöke bejelentette a GP széria a követező két évben is ellátogat Parken stadionba.

Forrás: world.speedway.org

Simkovits Ede
 
 
 
<-- Vissza